- Miki valami gyrosos kaját enne. - Mondta nekem Bródi a telefonba szombat este, 8 óra körül.
És mivel a városunk összes gyroszosával van valami problémánk, nem volt kérdés, fel kellett mennünk a Fővárosba és keresni valami gyorskajáldát a körúton.
Folyt.
A sztori ott kezdődött, hogy István bejelentette, hogy június 7.-ei vasárnapra reggel 9-re legyünk készen jóllakott ovisok módjára és álljunk készenlétben, hátitáskával, esőkabáttal, TAJ kártyával és személyivel, mert jön értünk és meglepetés kirándulás lesz az egész napos program.
Folyt.
Először nem akartam írni erről az eseményről, de olyan jól összefonódott egy másik témával - amiről eredetileg írni akartam - hogy úgy gondoltam végül leírom.
Folyt.
A facebook ma dobott fel egy 6 évvel ezelőtti emléket, ahol is az alábbi sorokat osztottam meg az idővonalamon:
- Terveket mindenki készít, aki nem, az a kudarcot tervezi meg.- A tervezés a jövő befolyásolására tett kísérlet.- A terv egy határidős álom.
/Részlet a menedzsment jegyzetből/
Bassza meg, reggel annyira elkapott az ihlet. Kibaszott jó mondatokat fogalmaztam meg magamban, amiket persze lusta voltam leírni vagy egy diktafonba belepofázni, mert siettem munkába. Mindezek tovaszálltak és egy rémunalmas bejegyzés következik, amit most hullafáradtan sajtolok ki magamból.
Folyt.
Mielőtt belekezdenék a hétvége eseményeinek a boncolgatásába, előtte szeretném kifejteni az álláspontomat ezzel az egész járványos-vírusos-karanténos cuccal.
Folyt.
Mindig is szerettem seftelni. Nem tudom, hogy ez amolyan velem született zsidó vér vagy az évek folyamán alakult ki, de az biztos, hogy már általános iskolában ment az adok-veszek.
Folyt.
Nem tudok elmenni a sztori mellett szó nélkül, akármennyire is clickbait-nek tűnik a bejegyzésem...
A múlthéten keringett egy videó egy ausztrál kisfiúról, akit olyannyira szétszekáltak az osztálytársai, hogy az öngyilkosság gondolatával játszott.
Cikk
Folyt.
Véleményem szerintem nem jó, ha másnap a bejelentkezés után egyből ráírunk az adott személyre (2020: MSN bejelentkezés…Mit tud erről a Z generáció??) hogy: „húúú, de jól éreztem magam veled és remélem, hogy találkozunk még!”
Folyt.