Először nem akartam írni erről az eseményről, de olyan jól összefonódott egy másik témával - amiről eredetileg írni akartam - hogy úgy gondoltam végül leírom. 

Folyt.

Szóval a történet ott kezdődik, hogy a barátnőm unokaöccsének ezen a hétvégén volt az első születésnapja, ami a barátnőmék családi házánál volt megtartva, mit sem törődve a kijárási korlátozással. Mivel én is meghívást kaptam erre az eseményre, kénytelen voltam megjelenni. 

Igen ám, de a családiház egy Pest megyei zsákfaluban van, aminek az egyetlen falujelző táblájánál már hetek óta kint áll a jard és megállítják az arra kocsikázókat, hogy: Hova? Hova? Ugyanis a falu egy nagyon népszerű turistaútvonalnak a startvonala.

Természetesen ha felmutatod az odaszóló lakcímkártyádat, akkor folytathatod az utadat. Ellenkező esetben is folytathatod az utadat, kiegészítve egy sárga csekkel. 

Én semmiféleképpen nem akartam kockáztatni, így a Google Maps-ot hívtam segítségül és műholdas felvételeket nézegettem a különböző alternatív bejutási lehetőségekre a községbe. Találtam is egy jóképű földutat, ami a falu határából vezet be a falu belsejébe, ami levágja a faluba vezető U alakú aszfaltos utat. 

Így is volt, a falu határában félreálltam, a barátnőm átült a volán mögé, én meg gyalog folytattam az utamat az erdőn keresztül mint valami migráns. 

Igazából teljesen felesleges volt ez a prevenció, mert alapesetben kurvára leszarom, mert simán kimagyarázok a rendőrnél egy ilyen szitut, de valahogy akkor jól esett a napsütésben az erdőben sétálni egy kicsit....egyedül. Aztán persze a földút faluoldali végén várt a barátnőm és kocsiba ülve 1 perc múlva már a családi házhoz is érkeztünk, ahol előre be volt harangozva a "grillparti".

Az érkezésünk után derült ki, hogy a vadiúj grillsütő még össze sincs szerelve, mert valami nem stimmel vele, a csajom apja rosszul lett, mert valami olyat evett az érkezésünk előtt, amit a szervezete nem bír (vagy csak ürügy volt, mert engem nem bír) így hát fel ment az emeletre aludni.

Teljes szervezetlenség uralkodott az eseményen, így döntenem kellett: Vagy átveszem az irányítást és úrrá leszek ezen a káoszon és megmentem a bulit vagy hagyom a picsába az egészet, hiszen én amúgy is csak enni jöttem. Rá kellett jönnöm, hogy ebben a családban (úgy, hogy nem is vagyok a tagja) egyedül az én alsógatyámban van fasz, így úgy döntöttem, hogy mostantól én dominálok. 

Összeszereltem azt a szájbabaszott grillsütőt, begyújtottam alatta a tüzet és megsütöttem az összes húst és a köretnek szánt zöldséget majd megebédeltünk.

Eddig a pontig tartott a sztori, amiről nem akartam mesélni, mert érdektelen, de aztán a szokásos ebédutáni KVzás közben történt egy "beszólás" aminek témájáról már írni akartam.

Szóval a KVzás közben az egy éves ünnepelt kézről kézre járt és a barátnőm anyukája tett is egy megjegyzést, hogy jó lenne még egy, csak az már jó lenne, ha a barátnőmé lenne. Értem a célzást, csak nálam ez vörös posztó, de próbáltam egy laza mondattal elsimítani az egészet, amire ráadásul a barátnőm bátyja rásegített egy: "Nem kell őket presszionálni!" mondattal. 

Beleállhattam volna egy vitába, hogy nézzük meg, hogy a fiadék/menyedék mérlegserpenyőjén mi van és mi van a lányodék/én serpenyőjén. Na, majd ha egyensúlyban lesz a kettő, akkor lesz gyerek. Addig tuti nem. 

Aztán a mai nap elkezdtem gondolkodni, hogy lehet le kéne ülnöm a barátnőmmel egy kicsit és átbeszélgetni itt az elképzelt jövőképünket, immáron komolyabb mélységekkel. Mert oké, hogy az életrendje a házasság meg a gyerek(ek) és azt is értem, hogy faterom pont annyi idős volt, amikor én születtem, mint amennyi én most vagyok (úgy, hogy a nővérem 2 évvel idősebb nálam), de baszottul nem tartok ott, ahol ők tartottak ennyi idősen.

Lehet itt okolni a rendszert vagy a szüleimet, a nagyszüleimet vagy éppenséggel saját magamat, hogy nem teremtettem meg (ennyi idősen) azt, ami szükséges egy családalapításhoz. Vagy lehet úgy is nekikezdeni ennek az egésznek, hogy mindegy mi van, csináljuk meg a gyereket, aztán majd lesz valahogy.

Na, ez biztos hogy kurvára nem opció az én életemben, bármennyire is önző életfilozófia. 

Az a helyzet, hogy (család tekintetében) jelenleg nincs jövőképem. Nem a saját életemre, hanem úgy mond az egész világra nézve. Baszottul nem úgy állnak ennek a bolygónak a mutatói, amik azt mutatnák, hogy ez egy szép hely lesz, ahová érdemes születni. Jelenleg a romlás, a válság és a bizonytalanság felé mutatnak ezek a mutatók és amíg ezek nem változnak én nem gondolkodom családalapításon. 

Szóval a közeljövőben - egy kínos beszélgetés keretein belül -  ezt kell tisztáznom a barátnőmmel, mert ha nem egy irányba néznek a nézeteink, akkor a legjobb döntés a szakítás. 

Slusszpoén: A minap megkérdezte a nővérem, hogy mi legyen a 2 éves unokahúgom kiságyával? Eladja, vagy majd jó lesz az én gyerekemnek?

Add el!