Avagy, vigyázz, hogy mit kívánsz!

Folyt.

Ahhoz, hogy a hétvégi kaszinós sztorimat megértsd, azt hiszem itt az ideje, hogy elmeséljem, hogy mi történt a karrieremmel az elmúlt pár hónapban. Megpróbálom tömören és érthetően leírni... 

Akik most kapcsolódnak be a blogom követésébe, azokat szeretném felvilágosítani, hogy ugyan a legmagasabb iskolai végzettségem mérnöki diploma, de nem dolgoztam benne, már jó pár éve (És ide teszek egy csillagot, hogy egy későbbi bejegyzésben leírjam az ide tartozó gondolataimat).

Szóval mérnök vagyok (meg technikus is) de az elmúlt 2 és fél évben finommechanikai műszerészként dolgozok egy budaörsi cégnél. Hogy miért? Hát kibaszottul a pénzért. A matek nagyon egyszerű (volt), van egy csinos órabérem és minden túlóra után kapott az órabérem egy 1,5-ös szorzót. A bolt reggel 6-kor kinyit és délután 7-kor bezárt. Ez alatt annyit túlórázhattam, amennyit nem szégyelltem. Az alapbérem volt a napi 8 óra, ami azon felül kaptam, azt KP-ban. Így nem volt nehéz megdupláznom az alapbéremet, ha napi szinten 10-11 órákat dolgoztam. Ezért több pénz tudtam keresni, mintha mérnökkén dolgoztam volna. Kompromisszumok. 

Volt pénz lovéra.

De aztán ez megváltozott a nyáron. Jött a társcég és azt mondta, hogy szőröstül-bőröstül megveszi az egész céget. A munkaszerződések megszűnnek és újakat kapunk immáron egy nagyvállalat színeiben. Igen ám, de ezzel együtt a régi rendszernek is lőttek. A nagygóré ragaszkodik a napi 8 órás munkarendhez és a szabad hétvégékhez, ami amúgy baszott jó, csak abból nincs lóvé és ha nincs lóvé, akkor nincs highlife. 

Ez miatt volt egy több hónapos konfrontálodás köztem és az "új" cég HR részlegével, amíg az átállás tartott. Ugyanis ők nem akarták azt az alapbért megadni amit én szerettem volna. Tisztában voltam azzal, hogy nem fognak napi 8 órás munkáért annyit adni, mint amennyit megkerestem napi 10-11 órával.

A két szám között volt egy szakadék, ezt mind a ketten tudtuk, de én a szakadék közötti számmal már elégedett lettem volna, de még arra sem bólintottak rá. Ekkor húztam elő az ingujjamból az ászomat, hogy de én mérnök vagyok, fogom magam elmegyek egy céghez mérnöki melóra és megkeresem azt, amit ti most nem akartok megadni.

Érezték, hogy közel vagyok ahhoz, hogy felálljak és hazamenjek, de ők sziklaszilárdan tartották azt a számot. Csakhogy a régi főnökeimmel elég jó viszonyba vagyok és egy emberként léptek fel az oldalamon de még így sem hajlottak meg. Blöfföltek, ebben 99%-ig biztos voltam. Ha tényleg felálltam volna és hazamentem volna, akkor szerintem megadták volna, de sajnos jelen gazdasági helyzetben nem engedhettem meg magamnak azt a rizikót, ha az 1% jön be, hogy jó, "hát akkor menjél, majd veszünk fel helyetted mást".

Mert oké, találtam volna állást, de jelenlegi 20%-os(?) infláció mellett otthon ülni heteket, vagy akár hónapokat, azért az elég nagy luxus. Persze, van pénzem, de akkor is....

Aztán azt mondta a volt Főnököm (akiről már az előző Milliomosok II. című bejegyzésemben írtam), hogy kifizeti nekem azt a pénzt, amit az új cég nem akar megadni. Tehát az én bérigényemből kivonjuk azt a tényleges bért amit megadtak, majd azt a számot megszorozzuk 4-el (mert 4 hónap van még ebből az évből), mert az új évben biztos lesz még bérfejlesztés. Vagy nem. Mert ugye ez a 2 lehetőség van...

Ezt így elfogadtam és a szavamat adtam, hogy maradok (az évvégéig még biztosan), de természetesen savanyú szájíz maradt a számban, hogy ez esetben bekellett hódolnom és nem ők nekem. Tudjátok, ez olyan odabaszás a Férfi büszkeségnek. Mindenesetre a zsé megvan.

Csakhogy aztán még évvégéig minden dolgozó kap havi 75ezer Ft-ot (bruttó) valami eurós/inflációs korrekció okaként. Aztán még a szeptember elején belóbálták azt a kijelentést, hogy ha átlagosan heti 7 műszert szállítunk le, akkor 10, ha 8 műszert, akkor 20% bónuszt kapunk a havi fizetés mellé.

Hogy őszinte legyek én már a hitemet elveszítettem velük szembe, mert eleve az volt a sztori, hogy jogfolytonosan veszik át a dolgozókat, aztán abból nem lett semmi. Igaz, én a 2 év munkaviszonyommal nem voltam érintett, de azok a kollegáim, akik ott voltak 5-10-20 éve, azok szép kis pénzektől estek el. (Ha jól tudom, ebből van még folyamatban lévő munkaügyi per, ugyanis a volt Főnököm se fizette ki ezeket a pénzeket, amikor felbontották a régi céggel a munkaszerződéseket.)

Szóval fű-fa-virág belett ígérve és már-már ilyen náci, SS, gestapo ötletekkel álltak elő, ugyanis minden dolgozó próbaidőn van 3 hónapig, a kafatériát majd csak a próbaidő letelte után kapjuk meg, az évvégi bónuszt csak időarányosan szeptembertől kapod meg (mintha az előző 8 hónapban nem nekik gyártottunk volna...) és azt is csak természetesen jövő év februárjában, nehogy kedved támadjon addig lelépni....

Szóval nem lett több hitünk, sem nekem, sem a kollegáimnak az új rendszerrel kapcsolatban. Nem pláne, hogy elhiggyük ezeket a 10-20%-os havi bónuszokat. Olyannak tudtam elképzelni ezt az egészet, mint amikor egy bottal lógatják a répát a szamár elött.

És így, ezzel a keserű szájízzel nagyon visszavettem a munka teljesítményemet. Ha értékelni kéne magamat, eddig olyan 90%-ot hoztam ki magamból, de így az új rendszer fényében 50-60-at. És láss csodát, szeptemberben lehoztuk az átlag heti 7 műszert és megkaptuk múlthéten a 10% bónuszt. 

Szóval ha így szummáznom kéne az elmúlt időszak bevételeit, ott vagyok, annál a számnál, ami az én fejemben meg volt eredetileg. Sőt, még talán több is. 

Aztán így az elmúlt időszakban összeadogattam a dolgokat. A pénzt, (majd a) kafatéria (ami az előző rendszerben nem volt), egészségügyi hozzájárulás vagy mi a rosseb, ingyen ebéd, munkaruha. Kezdtem rájönni, hogy nem is olyan rossz ez. 

Aki régebb óta olvass, azt tudja, hogy milyen véleménnyel voltam a multikról és mindig az volt a kijelentésem, hogy én nem akarok multinál dolgozni. Erre tessék. A körülmények és az élet beleterelt. Erre is utal a cím utáni mondat. 

Persze a rendszer működése továbbra sem tetszik. Mert oké, az előbb felsoroltak tök jó dolgok, de az, hogy egy piszlicsáré problémát tologatunk ide-oda, és napok telnek el anélkül, hogy meglenne oldva egy probléma vagy feladat, azt számomra kibaszott idegesítő. 

Mondok egy konkrét példát. Építek egy műszeregységet. A raktártól kikapom az alkatrészeket, elkezdem összeszerelni, majd kiderül, hogy az egyik alkatrész hibás. Nem tudom beépíteni. A protokoll erre az, hogy ki kell töltenem egy nemmegfelelőségi nyilatkozatot, majd a MEO meg stb. meg a kurvaanyja, aztán a raktár ad ki egy másik alkatrészt. Ezzel több óra eltelik, én nem dolgozok, a raktárost és a MEO-t is kizökkentem a munkamenetéből.

Én ehelyett fogom az alkatrészt, kimegyek vele a műhelybe, leesztergálom/lemarom/kifúrom/belefúrom/stb., nem szólok róla senkinek és folytatom a munkámat.

Hogy rendszerellenes? Hát persze, hogy az. De szarok rá, mert a protokoll szerint nem ez a folyamat. És én ezzel nem tudok azonosulni és tuti, hogy a jövőben ebből lesz bajom, mert én vagyok a feketebárány, a rendszerellenes, a lázadó és a többi. Hát boccs! És ezért utálom továbbra is a multikat. Nincs rugalmasság. 

Azt hiszem leírtam dióhéjban azt, ami az elmúlt időszakra a karrieremre vonatkozik. Remélem érthetően írtam és követhető volt.

Aztán jött a hétvége. A mostani hétvége. Zsebben a szeptemberi munkabérem + kompenzáció + a bónusz. 

"Ami könnyen jött, az könnyen megy" alapon (utalva a kapott bónuszra, mert nem hogy többet, de inkább kevesebbet dolgoztam), menjünk el szombat este a kaszinóba Bródi haverommal és az Öccsével, Mikivel. 

Nem volt hosszú játszma, kb. félórát sem töltöttünk a helyen... 

A szokásos "Jó estét kívánok, 5 ezres zsetonokat szeretnék kérni" - köszönéssel léptem a rulettasztalhoz, miközben leterítettem a kék posztóra az 5 db. Szent István Királyt. 

Nem részletezem, a szokásos adrenalin löket, ahogy pattog a golyó és a többi. Tiszta eufória, annyira imádom...

A jólbevált taktika. Fekete-piros felváltva, martingale taktika. 

Kb. 8 kör után jeleztem a többieknek, hogy én kiszálltam, majd a kezembe vettem a zsetonokat és a kasszát vettem célba.

Ismét a szokásos "Jó estét kívánok, ezeket a zsetonokat szeretném visszaváltani" a köszönés és már számolta le a kisasszony a zöld posztóra a 8 db. Szent István Királyt. 

Este még egy-egy sajtbureszt betoltunk a Srácokkal az M3-as kivezetőnél, majd irány haza... 

Nem biztos, hogy könnyen megy el az, ami könnyen jött. Legyen ez a mostani bejegyzésem tanulsága!