Szóval ott hagytam abba...

Folyt. 

A héten egymást követő 2 napon töltöttem el egy kevés időt nagyon gazdag emberek társaságában. 

Egyeseknek ez talán nem ritka. Jó nekik. 

Az első személy bemutatásához kicsit vissza ugrunk az időben. Aki már évek óta olvassa a blogomat azt tudja, hogy a Tabula Rasa elött írtam az én érdekes hobbimról, miszerint autók motorjából készítek dohányzóasztalokat. 

Szóval ahogy egy asztal elkészült még ennek az évnek az elején, a vevő (egy tőlem kb. 10 évvel idősebb Srác) megkért, hogy csináljak neki még egyet, egy lehetőleg kisebb asztalt, ugyanis ez a nagy V12 (most nem megyek bele itt a motorok hengerelrendezéseinek a boncolgatásába) az irodájába megy és szeretne egy kisebbet a lakásába. 

Hát ezen ne múljon, megcsinálom. Bejelöltem facebookon, néha néha küldtem neki egy képet a projektről, érdeklődtem hogy milyen színű legyen stb. stb. mégiscsak Ő a megrendelő.

Aztán ez a projekt kicsit elnyúlt, ugyanis a múlthéten készült el és írtam neki, hogy készen van, jöhet érte. 

Már korábban is volt néhány szóváltásunk facebookon és valahogy Ő ezt a kommunikációt nagyon Baráti hangvételűre fogta, amivel nekem nem volt semmi bajom csak kicsit furcsa volt. 

Korábban már kisebb nyomozásba kezdtem (ez alatt értsd azt, hogy facebookon végig néztem az adatlapját és a fényképeit, valamint, hogy mivel foglalkozik a cége) és rájöttem, hogy nagyon nem egy focicsapatban játszunk. Távolról sem. És még mindig finoman fogalmaztam, mert még az ismerősköreimben sincs hasonlóan eleresztett személy (na jó, talán 1-2).

Minden hétvégén külföld, 80 milliós verdák, stb. 

Persze, hogy fura volt a meghívás egy ilyen személytől, hogy "Figyelj már, hozd el az asztalt és közben megiszunk 1-2 whiskyt"

Nyilván nem így fogalmazott, de ez volt a lényeg. És még csak nem is ebben a stílusban. Nem játszotta az újgazdag beképzelt faszt. Akkor még nem értettem, de pont azért születik ez a bejegyzés, hogy ezt boncolgassam. 

Írta, hogy kedd este 8-ra legyünk itt és itt. 

Mondtam a Barátnőmnek, hogy kerázza ki magát, jelenésünk van. 

Apropó, talán még nem is írtam le soha mi az egyik legjobb tulajdonsága a Barátnőmnek. Itt most nem a kerek seggére és a melleire gondolok, hanem a személyiségére. Ő annyira extrovertált, mint amennyire én introvertált. Bizonyos munkahelyein egy csomót jattoltak neki (nem félre érteni!!) mert csacsogott és a csacsogása mögött érdemi tartalom volt és ez egyes embereknek annyira bejött, hogy pénzzel honorálták. Eladó volt egyébként.

Vele majdnem mindenről lehet beszélni és mindenhez ért egy picit. Eztért is vittem akkor este magammal, mert ott ahol én elkussolok, mert nincs véleményem/tapasztalatom, ott neki van. Ezért vagyunk jó páros. És nem is lőttem nagyon mellé, majd mindjárt kitérek rá.

Szóval a fent említett időpontban megjelentünk a lakásánál, felvittük az asztalt, beállítottam, közben töltött egy italt (igen, eddig valami kúrós sztorinak hangzik, pedig nem), körbevezetett a lakásán, amire ha tippelnem kéne 9 számjegyű, már csak ha abból indulok ki, hogy a terasza nagyobb, mint a mi albérletünk, figyelembevéve a környéket és a berendezést. 

Na álljunk meg egy picit. Én tényleg nem akarok és soha nem is fogok senkinek sem a zsebébe túrkálni még ha ez a bejegyzés azt sugallja, mert kurvára nem. Soha nem kérdeztem rá gazdag embereknél, hogy ez mennyit ér? vagy hogy mennyiért vetted? Én ezt pont leszarom. Nekem van egy filozófiám ami szerint ha gazdag emberekkel veszed magad körbe, akkor te is gazdag leszel. Ugyan ez igaz az okos és a hülye emberekkel, szóval jól válassz barátitársaságot! 

Szóval ahogy a lakásában körbevezetett minket, nem csak a pénz de az elegancia és az intelligencia is sugárzott róla pl. a könyvespolcáról. 

Ismét rövid kitérő következik: Ahogy én a whiskyket, úgy a Barátnőm a társasjátékokat gyűjti. És nem csak gyűjti, hanem játszik is velük, YT videókat néz, klubokba jár stb. "Mindenkinek megvan a maga defektje" - Technikus Úr

Aztán a könyvespolc mellett volt egy polc, ahol a társasjátékai sorakoztak. Az előző kitérőből nem lehet nehéz kitalálni, hogy a Barátnőmnek egyből felcsillant a szeme és gyorsan közösnevezőre jutottak. Én ennek csak örültem, mert beigazolódott, hogy miért is volt jó döntés magammal hozni.

Aztán ahogy álltunk a polc elött, kezünkben egy-egy itallal a Srác bevallotta, hogy nagyon szeret játszani de ritkán szokott, mert nincs kivel...

(Hazafelé menet a Barátnőm elmagyarázta, hogy azoknak a társasjátékoknak a nagy része nagyon fullos és itt most nem az árára gondolt, hanem arra, hogy ha valaki azokkal a játékokkal akar játszani, oda kell egy bizonyos IQ szint és akinek az nincs meg, az nem is fogja tudni élvezni a játékot...)

Aztán kitaláltuk, hogy Fedőnevek-ezünk. Ha nem ismered ezt a játékot, akkor csak tényleg sajnálni tudlak, mert ez valóban egy egyszerű de nagyszerű játék, amit még István Barátom révén ismertem meg. 

Mindeközben előjött a fürdőszobából a házigazda Barátnője, aki eddig mindvégig a fürdőben készülődött. 

Leültünk egy asztalhoz iszogatni, beszélgetni még a nagy játék kezdete elött. 4 féle whiskyt kostoltunk meg, amiből 3-hoz még nem volt szerencsém. Elmesélte, hogy valamikor Ő is gyűjtögette a whiskyt, de ma már csak inkább fogyasztó. Aztán persze, dumáltunk erről arról, amivel nem is akarom itt untatni ezt a már amúgyis kurva unalmas bejegyzést. 

Játszottunk is, majd olyan fél 11 fele elköszöntünk egymástól, abban maradva, hogy ennek az ismerkedésnek mindenféleképpen lesz folytatása. Amiben nem csak én és a Barátnőm, de még a Srác is partner volt. 

Igazából ennyi. 

Fura. Fura nekem az, hogy egy ilyen teljesen máskörökben mozgó Srác nyit felém, de ha figyelmesen olvastad a bejegyzésemet (feltéve ha én is nyomon követhetően gépeltem) akkor rájössz a lényegre:

Lehet neked sok pénzed, de ha egyszerűen nincs olyan Barátod, aki a Te igényednek eleget tenne (és itt most a társasozásra gondolok) akkor kénytelen leszel megismerni olyanokat, akikkel kiélheted ezt az igényedet. És itt szerintem ezt történt. Mert oké, nem vagyok gazdag. Soha az életben nem lesz olyan verdám és/vagy lakásom mint Neki, de ha egy hullámhosszon vagyunk ebből kialakulhat még egy jó Barátság is. 

Persze Ő előre nem tudhatta, hogy a társasjáték egy közösnevező lesz, csak adott egy esélyt az ismerkedésnek és ez bejött.

Én egyébként ebben partner lennék és kurvára nem a pénze miatt, mert soha nem várnám el egy Barátomtól sem, hogy fizesse a nyaralásomat (pedig volt rá példa basszus, mert nem fogadta el és szarul is éreztem magam miatta) hanem mert mostanában megfogyatkoztak a Barátaim... 

Kíváncsi leszek a folytatásra. 

A másik sztori az tényleg másik nap történt, tehát szerdán. 

Az előző este 4 whiskyt kóstoltunk ebből 2ből repetáztam... Majdhogynem másnaposan mentem dolgozni, de ha őszinte akarok lenni, szerintem még részeg voltam... Nem ez a lényeg. 

Előző nap felhívott a volt főnököm, hogy segítsek neki. 

Ismét rövid kitérő következik: Az elmúlt hónapokban vásárolta meg egy nagyobb cég a munkahelyemet, ebből adódott az is, hogy nem nagyon született új bejegyzés. Szóval a megvásárolt cég vezetője az én volt főnököm, így feltételezem - ismerve a cég méreteit - hogy a felvásárlás mértéke 10 számjegyű. Igen ez a milliárdos kategória... 

Na, de minek kellet az én segítségem? Régi olvasóim tudják, hogy benne voltam 1-2 projektben ennél a cégnél, amik a mai napig nem zárultak le, ezért azokat elkellett szállítani egy másik helyre. Igen ám, de mivel egychelyre került az 1-2 projekt alkatrészei, engem vittek oda, hogy válogassam ki melyik alkatrész tartozik az egyes projekthez, melyik a másodikhoz. 

Ez a válogatás egy teljesen másik telephelyen történt, így a volt főnökömmel kocsiba ültünk és átmentünk az ominózus helyszínre. 

A volt Főnökömnek 2 autója van és igazából mindegy, hogy  melyikkel mentünk volna, mind a kettő mosolyt csalt volna az arcomra, de sajnos csak az egyikbe tehettem bele a seggemet. 

Egy '60-as évekbeli VW bogár volt a szóban forgó verda. A másik egy olasz sportkocsi, amiben szerintem még nincs 5000 km. Lényegtelen. És igazából nem ez a lényeg. 

A budai helyekben krúzoltunk át A-ból B-be. Az őszi napsütés süti az arcomat és alattunk érces hangon jár a 4 hengeres boxermotor, miközben az a gondolat jár át az agyamon, hogy itt ül mellette egy ember, aki a nulláról felépített egy céget, 50 embernek (családnak) hosszú éveken keresztül biztosított megélhetést. Volt úgy, hogy réges-régen személyi kölcsönt vett fel azért, hogy az embereknek fizetést tudjon adni, mert akkor épp annyira szarul ment a bolt és kirúgni senkit sem akart (lásd a Covid példát, reptereken lévő káoszt, stb.). Itt ül mellettem, nyugdíj célegyenesében, annyi pénze van a bankszámláján, hogy Te azt el sem tudod képzelni. És mit vezet? Egy 60 éves autót.

És majdnem biztos vagyok benne, hogy jobban szereti mint az olasz sportkocsit...

Az ilyen emberek társaságát nagyon szeretem. Mert úgy gondolom, hogy Ők tudják a titkot. Nyilván nem mondják el, mert ez a titok nem leírható, nem magyarázható el. Az Ő titkuk maguk a cselekedeteik, gondolkodásmódjuk. Ezért figyelek oda minden apró kis történetre, amiket megosztanak velem.