Eredetileg nem terveztem írni erről a hétvégéről, de olyan faszán felgyűltek az 1 perces jelenetek, hogy úgy gondoltam, hogy összeolvasztom egy bejegyzésbe. 

Folyt.

Teljesen random kitaláltam csütörtökön, hogy szombaton le kéne menni a tiszai nyaralónkba "levágni a füvet" címszó alatt, hogy egy picit lazuljunk a Srácokkal. 

(Az utóbbi években nagyon jellemző lett rám ez a spontanitás. Pl. ha én este 10-kor fehércsokit akarok enni és nincs itthon, akkor simán beülök a kocsiba és elmegyek a tescoba venni. Persze nem járvány idején... Hogy mennyire negatív vagy pozitív ez a tulajdonságom, azt mindenki döntse el maga. Én úgy látom, hogy az ilyen eseményekből születhetnek tök jó sztorik) 

Eredetileg szombat délutánra grillezés volt beszervezve Bródinál, de neki valahogy nem fűlt hozzá a foga, így kerékpározás lett volna az alternatív program, ha István Barátom szombat reggel nem ment volna el egy fasza 40 km-es túrára a volt gimis haverjaival. Így maradt (volna) a megbaszódás, így JollyJoker kártyaként dobtam be, hogy menjünk le a tiszára.

István egyből jelezte, hogy részéről teljes mértékben adható a dolog, de sajnos Bródi szkippelte a programot a munkája miatt. Mindazonáltal még egy fagyizás belefért szombat délután a tiszai indulás előtt és így jó alkalmunk nyílt, hogy megvizslassuk Bródi új KTM bringáját és kipróbáljunk egy új fagyizót, ami most nyílt a városunkban. 

A fagyik elnyalása közben elmeséltük Bródival Istvánnak azt az egy perces jelenetet, amit tavaly éltünk át az egyik Atlantis Casino ottlétünk alatt. 

Épp az élő rulettasztalnál álltunk és pakolgattuk a zsetonokat serényen, miközben láttam, hogy a másik asztalnál egy orángután képű kancigány settenkedik. Látszott rajta, hogy az IQ szintje alig éri el a rulettkeréken található legmagasabb számot és úgy járt-kelt fel-alá az asztalok között a feszülős Audista pólójában, mintha ő lenne ott a sztárvendég.

Mindeközben annál az asztalnál, ahol mi is játszottunk, volt egy jókiállású srác és a barátnője, akik szintén szorgalmasan pakolgatták a zsetonokat a zöld posztóra. 

A történet ott vált izgalmassá, amikor is az előbb említett lány az egyik körben telibe találta azt a számot, ahová a golyó pattant, így ebben a körben (nem tudom pontosan mennyit, de olyan 20-30 ezret nyerhetett) szépíthetett az előzőleg kevésbé sikeres köreivel szemben. 

A krupié éppen fizette ki a lányt, amikor a történet főhőse a mi asztalunkat látogatta meg, konstatálva, hogy a lány nyereményhez jutott. Elismerés és gratuláció nyilvánítása helyett ennyit szólt oda:

- Na!! Nyertél 100 Forintot? Abból vehetsz magadnak egy gombóc faszt! -  Majd továbbsétált 

Miközben a lánynál beállt a bundáskenyér effektus, én és Miki próbáltuk visszatartani a röhögésünket, de inkább a figyelmünket a történet végkimenetelére koncentráltuk. Ugyanis a lány barátja a beszólást nem hallotta meg, de a lány volt annyira megsértődve, hogy elpanaszolta a barátjának. 

Kinézetre a Srác majd 2 méter magas volt és majdnem biztos voltam benne, hogy valamilyen harcművészeti képzés birtokában volt, mert különben nem indult volna meg olyan határozott léptekkel a majd másfélmázsás ogre irányába, hogy megvédje kedvesének becsületét. Innen is riszpekt. Nem csak azért mert bevédted a barátnődet, hanem mert egyáltalán volt bátorságod utána menni ezután az ork után.

A történet vége számunka nem tiszta, mert a szóváltás tőlünk már hallótávolságon kívül esett.

Miközben elmeséltük Istvánnak ezt a számára eddig még ismeretlen jelenetet, el is nyaltuk a fagyinkat. Tanakodtunk, hogy most mi legyen, majd kitaláltuk, hogy egy picit még tekerjünk a városba, majd menjünk el hozzám, ott megiszunk egy rozéfröccsöt, közben megpróbáljuk meggyőzni Bródit, hogy gondolja meg magát és jöjjön velünk, majd olyan délután 4-kor szeretnék elindulni, mert 2 óra az út és még ténylegesen szeretném levágni a füvet.

Amíg Bródi és István a deres pohárból itták a rozéfröccsöt, addig én irigykedve próbáltam kompenzációt nyerni a délutáni KV-mtól, mert lefelé én voltam a sofőr, illetve azért, mert 5-kor keltem, mert még reggel faterral voltunk horgászni. 

Apropó. Talán egy zárójeles 1 perce jelenetet is megérdemelne ez a sztori: Faterom a városszéli tónál nemrég újra tag lett és engedélyt kapott, hogy lerakjuk a csónakunkat (ami eddig a tiszán volt, de mivel nem használtuk, inkább leraktuk a tóra) így péntek délután beeveztünk és kinéztünk egy fasza helyet a nádasnál, ahová beborítottunk félvödör kukoricát, hogy reggel csak ki keljen szedni a halakat. Gondoltuk mi.

Csak miközben mi etettünk, nem messze egy spori egy másik csónakból végig figyelemmel kísérte a műveletet és volt akkora büdös bunkó, hogy másnap reggel amikor beeveztünk faterral, ez a szemétláda oda kötött ki, ahová előző este etettünk. 

Olyan szinten ideges lettem, hogy mondtam faternak, hogy evezzél oda és nyakonbaszom az evezőmmel. Hogy lehet valaki ekkora paraszt?? Faterom csőrét is baszta, de ugatásra nem méltatta. Több oka is volt. Mivel friss tag és balhét kezdeményezne, valószínűleg az új tag húzná a rövidebbet. Másrészről nem tudhatjuk, hogy a tógazdának milyen ismerőse... És még lehetne itt fokozni. Nem kellett a balhé, mindenesetre megjegyeztem a csónakot és én nem vagyok tag. Hehe... 

Na, de ugorjunk vissza szombat délutánra. Bródit nem sikerült meggyőzni, hogy tartson velünk, így mindösszesen 3-an indultunk útnak. Pontosabban 4-en. Én, a barátnőm, István és a kutyám. 

Pontban 4-kor indultunk el a Fila táskás bejegyzésemben említett "kertek alatti" útvonalon. Ennek még visszafele lesz jelentősége. 

2 óra múlva meg is érkeztünk szerencsésen, annak ellenére, hogy a kutyám 20 percenként olyanokat fingott, hogy Tápiószele környékén elgondolkodtam azon, hogy a vonóhorogra kötöm. Természetesen nem gondoltam komolyan.

Mindazonáltal be kell vallanom a nagyközönségnek, hogy ennek a szelelésnek én vagyok az oka. Na nem azért, mert én fingottam tele az autót és aljas módon a kutyámra kentem, hanem mert előző nap kivettem a fagyasztóládából egy zacskó (horgász) etetőanyagot - ami egy korábbi peca alkalmából maradt meg -, hogy kiolvasszam azt és a már korábban említett - péntek délutáni -  etetés során került volna felhasználásra, ha a kutya hülye gazdija, nem olyan helyre tette volna a vödröt, amit a kutya is elér, anélkül, hogy az egészet bepürézze. 

A megérkezésünk után azonnal pótoltam a korábban kimaradt rozéfröccsömet és nekiálltam a fűnyírásnak. Mindeközben István tűzet gyújtott és megsütötte a grillkolbikat. 

Az este hátralévő programjait képezte a további x mennyiségű fröccs, egy sör és egy 5 csillagos metaxa, amit nem tudom, hogy mi a rákért ittunk, mert amúgy kurvára nem szoktam konyakozni, csak a nagyszerű társasjátékok közben jött az ötlet, és hát miért ne? 

Reggel koránra terveztem az ébredést, mert még maradt egy kis levágni való fű (majd 800 négyzetméteres kert...), és valóban, reggel 7-kor már talpon voltunk.

Első dolgom volt lefőzni egy KV-t. Ekkor fogalmazódott meg bennem egy jópofa vicc, amit ott helyben, melegében el is sütöttem Istvánnál.

- Kollega!! Mi az ami reggel jólesik, kivéve ha börtönben vagy?
- ???
- Egy jó erős fekete 

Miután letoltuk a KV-t, sütöttem tükörtojást az előzőnapról megmaradt grillkolbik mellé, reggeli gyanánt. 

A pürézést követően levágtam a maradék füvet majd biciklikerék pumpálásba kezdtük, mert tervünk volt lemenni a révhez, remélve abban, hogy betámadnak az ottaniak és revansot vegyek egy korábbi esetért.

Ugyanis jelenleg a rév kivan adva alvállalkozásba, így az ottani tevékenységek tilosak, mert magánterület. Igen, csak ez nincs kiírva sehova. Nem rég történt az eset, hogy anyámmal elkezdtek ott kiabálni, hogy takarodjon onnan, mert az magánterület, miközben Ő csak a megszerette volna nézni a folyó vízállását.

Nálam az ilyenek megbocsáthatatlan bűnök, mert senki nem beszélhet így az édesanyámmal, pláne nem úgy, hogy senkinek sem ártott. Így amikor leértünk - és magam is meggyőződtem róla, hogy sehol sincs feltüntetve, hogy magánterület - vártam, hogy hasonlóképpen reagáljanak az ottaniak, hogy jól elküldjem őket a kurva anyjukba... Sajnos azonban senki sem jelent meg, így mérsékelt vérpezsgéssel hagytuk el a révet.

Kicsikét még keringtünk a faluban, ahol kiszúrtam, hogy az egyik ottani ismerősünk pont az udvarán sertepertélt. Az "Öreg" (Öreg a beceneve, de kora ellenére elég élénk az ipse) épp valami asztalt festett az udvaron, de miután visszaköszönt egyből a kapu irányába vette a lépteit. Hatalmas forma az Öreg! Vele senki se kezdjen szócsatába, mert alul marad a gecibe.

Nyilvánult meg abban, hogy amikor a horgászatról esett szó (nagy horgász az Öreg, ezen a téren se szálljatok vele versenybe!!) dicsekedtem neki, hogy a szombat hajnali horgászat során egy lófaszt fogtam, de mivel méreten aluli volt, így vissza kellett engednem. Gondolkodott az öreg kb. 2 másodpercig majd visszakérdezett:

- Há' mié a seggedbe dobtad azt a botot?? - ütötte le a magas labdát, majd a nevetésünktől zengett az utca.

A nyaralóba való visszatérést követően bepakoltunk a kocsiba és hazajöttünk. Zárhatnám így is ezt a - már most hosszú - bejegyzést, de ugyanis még nincs vége. A következő jelenet megértéséhez tudniillik, hogy István ismeri a blogomat és rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet. 

Így hát elég ironikusra sikeredett az a jelenet, amikor is elhagytuk Kőröstetétlent (igen, ez egy létező falu) észrevettem, hogy az előttünk haladó motoroson egy Fila táska volt. Miután mondtam neki, hogy oda nézzen, hatalmas röhögésbe kezdtünk. 

- Kár, hogy nem hallaná a menetszéltől, ha kikiabálnánk neki, hogy Teszkós szatyor. - sajnálkozott nevető hangnemben

Eredeti terveink szerint Abonyban álltunk volna meg egy fagyira, de mivel zárva volt a placc, új helyszínt kellett választanunk. Így esett egy farmosi útszéli fagyizóra a választás, ami teljesen radom volt.

- Megálljunk? 
- Álljunk!!

A kiszállást követően a barátnőm még baszkurálódott valamit a kocsiban, de István, mint extrovertált személyiség, egyből csatlakozott a fagyizó előtt csellengő helyi erők képviseletéhez, akiknek a véralkohol szintje nem volt egyenlő a nullával. Az egyik csóka egy üveg fehérbort tartott a kezében és István kíváncsian érdeklődött:

- Miez? Debrői?

Válasz helyett, inkább mutatta az üvegcímkéjét, miközben én is csatlakoztam a társaságukhoz.

- Hétvezér. Félédes fehér.

Az igen! Illettük elismerő szavakkal aztán továbbállt, mindeközben a másik csávó a fagyizó oldalát támasztotta. Miután kikértük a fagyit és az elfogyasztásához kezdtünk, István így szólt:

- Kérsz egyet? Meghívlak! - Szólt a fagyizó oldalát támasztó helyi lakosnak 
- Dehogy kell nekem ilyen!! - hangzott a jól nevelt, illedelmességtől mentes elutasítás, majd folytatta - Egyenek fagyit a gyerekek meg a... - megakadt a szava, majd rám nézett - akik alkohol nélküli életet élnek. 

- Tegnap mi is ittunk. - válaszoltunk
- Hát másnaposságra nem lehet rossz, bár én aznapos vagyok....csütörtök óta... - válaszolta ezt vasárnap délben. 

A fagylaltok hátramaradt részét már a parkolóban nyaltuk el, ahol észrevettük, hogy valahol útközben csatlakozott hozzánk egy potyautas. 

Majd egy hatalmas koppanásra lettünk figyelmesek, amikor is az út túloldalán egy kis csaj úgy leparkol a golfjával, hogy a 20 cm-es útpadka úgy odabaszódott a kartervédőnek, hogy azt még Nagykátán is hallották.

A hazaúton épp Istvánnak fejtettem ki, hogy az ilyenek miatt szeretek a "kertek alatti" útvonalon menni. Mert itt vannak ingerek. Megállsz egy kis falu fagyizójába, eszel egy fagyit, röhögsz egy jót a helyi alkeszokon, majd haladsz tovább. Az autópályás utazás tök steril, ott nincs ilyen.

Délután 1-re értünk haza.