Az első félévet tapostuk a Srácokkal...

Folyt.

Tulajdonképpen az ábrázoló geometria egy külön mappát is érdemelhetne eme sorozatban. Ahogy az előző részben írtam, a Srácok megszagolták, hogy ez az a tantárgy amiből én vagyok az emberük.

Zárójelben szeretném tanácsolni a gólyáknak, hogy az a legjobb stratégia, hogy ha minél előbb egy klikkbe verődtök, mert csak úgy tudjátok az egészet gördülékenyen elvégezni. Olyan nincs, hogy minden tantárgyat elsőre egyedül megértesz (ha mégis, akkor egy kibaszott zseni vagy), segítsétek egymást!! Persze ez nem a bölcsész, büfészakos idiótáknak szól, akik hereverével is eltudják végezni az összes félévet... (majd egy későbbi posztban leírom, hogy miért utálom őket. Alapos okom van rá!!)

Ahogy a többiek megneszelték ezt a tehetségemet, úgy gondoltam, hogy a hasznomra fordítom. Ez annyira az elején volt az egész sulinak, hogy itt még nem beszélhetek a baráti társaságról, inkább csak csoporttársakról, akiknek segítek, de jó lehetőség adódott, hogy barátokat toborozzak. 

Kiírtam a facebook szakcsoportban, hogy ábgeo segítségnyújtás a 2/220-as szobában, belépő egy üveg Strongbow (ilyen cider, amit a mai napig szeretek). Nem várt csoda történt. Kis idő elteltével elkezdtek gyűlni a hallgatók a szobámban, akik a helyiségbe való belépés után sorba tették le az asztalomra az előbb említett italokat, amiket én nem voltam rest kinyitni és fogyasztani, miközben az újonnan érkezőknek tartottam kiselőadást - a könnyebb érthetőség végett - egy rajzoló szoftver segítségével. 

Ahogy a szoftver segítségével megértették, hogy melyik pontot hova kell vetíteni és miért, nekiláttak ott, ahol találtak egy A4-esnyi szabad terület a szobában.

Mindeközben Druszám megérkezett egy üveg Fütyülőssel és az ábrázológeometria tankör egy kisebb koleszos bulivá kezdet transzformálódni, aminek én voltam a házigazdája.

Mai napig emlegetett jelenet, amikor Rexi elkezdett valami zsidós viccet mesélni, mire én elkomorodott és ideges hangnemben azt mondtam neki:

- Én félig zsidó vagyok és most takarodj a szobámból!!

Egy másodperc alatt megfagyott a levegő a szobában és Rexi ijedt fejjel indult el az ajtó felé. Mikor a kilincsre tette a kezét, nevetést visszatartva szóltam után:

- Csak hülyültem! Hogy lennék már zsidó?? 

És ott abban a pillanatban mindenki elkezdett szakadni a röhögéstől és természetesen Rexi is megkönnyebbült.

Későbbi mottónká vált:

Biztos vagyok benne, hogy ez egy meghatározó délután/este volt a főiskolai életemben, mert tényleg, akik akkor ott voltak a szobámban, később Ők lettek a Barátaim (plusz-mínusz egy-két ember).

(Kommentben jöhetnének valami vélemények, hogy érdekel-e titeket ezek a 6-7 éves sztorik vagy inkább csak láthatatlanul őrizzem meg magamnak? Köszi!)