Ezt a bejegyzést még a korai blogolásom kezdetén írtam, 2013 tavaszán, de a történetet 2012 augusztusában éltem át.
Bevallom őszintén, hogy itt-ott elég prosztó módon fogalmaztam és el is gondolkoztam azon, hogy átírom, de aztán elvetettem az ötletet, mert akkor nem lenne viszonyítási alapotok a mostani énképemhez képest. Meg hát na, hadd égessem már egy picit magam.
Na nézzük:
Folyt.
Némi előzmény:
2012 nyarán ment a mozikban az "Ideglelés Csernobilban" című horror film, melynek előzetesét több mozifilm előtt is vetítették és Bródival úgy döntöttünk, hogy ezt a filmet valami punccal kell megnézni.
Ismerkedni sok helyen lehet. Ma már a technológia is segít bennünket, hogy egy csajt ne csak discoban, vonaton, buszon, utcán stb. helyen ismerjünk meg, hanem itt a neten is (vannak, akik igazából csak neten mernek ismerkedni, mert itt tudják levetni a gátlásaikat, de ha az utcán kéne odamenni egy csajhoz, csak makognának, mint egy majom). Sokan kiröhögnek, de a gyakorikerdesek.hu oldalon igenis lehet ismerkedni és akár eredményesen is. Persze a relatív valószínűsége igen csekély, de nekem már jött össze.
A történet:
Egy kérdés alatt írtam privát üzenetet egy válaszolónak, aki "21/L" írt a válasza után (se a kérdésre, sem a válaszra nem emlékszem, de ez lényegtelen). A csaj visszaírt, majd több privát üzenet váltás után jeleztem neki, hogy szívesen megismerném. Tetszett neki is az ötlet, majd MSN cím csere, aztán ott folytattuk a beszélgetést.
Beszűrtem facebookon. A régebbi képei alapján egy jó erős 6osnak mondanám, de a frissebb képei csökkenő tendenciát mutattak, ami a szépségét illeti. A csaj Pesten él édesanyjával, egyetemen tanul, mellette dolgozik stb. stb. stb. és nincs ideje állandó párkapcsolatra. Hoppá!! Ez kell nekem!! Gondoltam magamba, nekem sincs többre szükségem, csak hogy valaki levegye a faszomból a matériát és eggyel több trófeám legyen. (2020: Ezt a gyerekes felfogást... mintha nem is én lettem volna…)
Mivel Ő pesti én meg Pesthez közeli vagyok így egy találkozót nagyon könnyű volt összehozni. A randit az Aréna Plázába beszéltük meg, a Segafredo kávézónál. (Elbaszott lehetőség talán, hogy amikor kijöttem a Keletiből, egy kiscsaj (kb. 17-18 éves lehetett) lépet oda hozzám, majd mosolyogva magyarázott mindenféle hülyeséget, hogy nem-e ismerem meg? Láttam a röhögcsélő barátnőit, nem tudtam eldönteni, hogy most szívatnak, vagy a csaj tényleg fel akart szedni. Ez örök rejtély marad, mindazonáltal ha Te, kis alacsony, barna hosszú hajú, vicces kislány olvasod ezt, légy szíves írj rám!!)
A kávézóhoz pontosan érkeztem, ugyanakkor nem ültem be addig, amíg nem érkezett meg a várva várt személy. Kb. 5perces késéssel érkezett meg. 10 másodperc alatt teljesen külsejét be tudtam szűrni. Picikét molett testalkat, de tényleg a jó ízlés határain belül (nem az a testalkat, amit körbe kell állványozni, mert annyira dagadt), hosszú szőkésbarna haja, zöld szeme volt, és az oldaltáska pántja szépen kettéválasztott az átlagosnak mondható melleit.
Puszi, bemutatkozás stb.-t követve ültünk be a kávéba, ahol a pincér kiscsaj (Fúú azzal is tudnék fantáziálgatni) kihozta az itallapot. Azt hiszem Ír kávét ittunk mind a ketten, vagy már tudja a faszom, teljesen lényegtelen.
Kb. másfélórát teljesen elbeszélgettünk a semmiről, kínos csendek nélkül (bár nem tudom, hogy lehet az, hogy valakinek egyszerűen semmi se jut az eszébe…). Tudtam, hogy aznap este 9-től vetítik a fent említett filmet, így megkérdeztem, hogy szereti-e a filmeket? Azt válaszolta csak a horror filmeket (micsoda beteg elme lehet).
Ennél jobb választ se kaphattam volna, így felvetettem az ötletet, ami tetszett neki – egyúttal eleget is tettem a Bródival kötött megállapodásunknak -, így hát kifizettem a kávét és átmentünk a moziba. Most azt gondolhatjátok, hogy a leghátsó sorba szépen beültünk és a film alatt leszoptattattam vele a faszomat, úgy hogy a szájpadlásán csattant a gecim. Nos, nem ez történt.
Bírom az extrém helyeket, de a csajon nem éreztem azt, hogy ő most velem bármiféle ilyet tervez művelni, ugyanakkor nem akartam kikezdeni vele, mert ha elszalasztom, akkor baszhatom az egészet (mindennek eljön a maga ideje…).
Megmondom őszintén, a film tetszett, jó volt az alaptörténete, nem az a klisés sztori, hogy egy kiscsalád új házba költözik, ahol a kisgyerek összefirkálja a falat mindenféle pálcikaemberkékkel, meg hangokat hall, meg láthatatlan barátai verik össze blablabla unom ezeket az ócska tömeghorrorfilmeket.
Na, de ez nem a moziműsor kibeszélő. A film után röviden elemeztük a filmet, amíg útjaink el nem váltak. Jóéjt, puszi, majd utazás haza. Vonaton elemeztem a délután történteket és egyvalamire jutottam: Őt meg fogom dugni.
To be continued…